Fáradhatatlan navigátorral élmény az autózás

Vezetés közben sok mindenre kell figyelni. Figyelni kell magunkra és másokra egyaránt, az út körülményeire, az időjárásra, és magára az autóra. Ez egy olyan összetett feladat, amibe elfáradhatunk, és a figyelmünk lankadhat. Ez viszont sose vezet jóra, ezért ilyenkor kell megállni, pihenni kicsit. A legrosszabb talán az, amikor új utakra tévedünk.  A megszokott útvonalat már csukott szemmel is kepések lennénk megtenni, de ismeretlen úton egészen más.

Emlékszem régen, amikor Budapestre vezettem fel vidékről, akkor még a régi jó öreg papír alapú térképpel közlekedtem. Itt Pesten ez maga volt a káosz.  Nem ismertem semmit és csak sodródtam az árral, majd nagy nehezen több órás, és kilométeres kerülővel értem el a célomat.  Amikor bejöttek a GPS-ek, már megtapasztaltam, hogy a vezetés élvezetes is lehet, hiszen ilyenkor egy saját navigátor „ül” mellettünk. Ahogy haladtunk az idővel, az okostelefonokon is megjelentek különböző navigációs programok, és ma már annyira fejlettek, hogy interaktív jelleggel, percre pontosan tudhatjuk mi vár ránk az úton. Rengeteg trükköt láttam már, hol tárolják vezetés közben a telefont az emberek, de személy szerint ezeket sose preferáltam igazán. A műszerfal kilométerórája elé behelyezett telefon maximum az első fékezésig maradt ott, arról nem is beszelve, hogy a sebességemet ez esetben csak érzéssel tudtam belőni.

Én csak ajánlani tudom mindenki számára az autós telefontartókat, amiket kifejezetten azért találtak ki, hogy végig maximálisan fix helyen, mást nem zavarva tudjuk telefonunkat „használni” vezetés közben. A Baseus oldalán választhatsz a csiptetős kivitelű tartóktól kezdve a mágneses tartok közül. Itt csak és kizárólag minőségi termékeket találsz. A vezetés nem játék, ne hagyd, hogy a telefonod belezavarjon, válaszd te is a Baseus telefontartóit!